Tájékoztató az AutoWallis részvények bevezetéséhez

1024 676 Autowallis

Az AutoWallis Nyrt. – korábbi nevén Altera – Igazgatóságánaktavaly április 26-i döntése alapján a társaság alaptőkéjének 3.038.923.500 forintos, azaz 344.344.000 forintról 3.383.267.500 forintra történő megemeléséről döntött. A tranzakció keretében az AutoWallis tulajdonába került a Wallis Csoport négy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó és autós szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A tőkeemelésből származó új részvények Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetése technikai jellegű, detekintettel arra, hogy kibocsátási értékük meghaladja az 5 millió euró összeget – függetlenül attól, hogy nyilvános tőkebevonásra, illetve a törzsrészvények nyilvános értékesítésre való felajánlására nem került sor – a jogszabály alapján az AutoWallisnak tájékoztatót kellett készítenie, melyet a jóváhagyást követően a társaság közzétett. A tájékoztatóból kiderül,hogy az AutoWallisba apportált négy vállalat IFRS szerinti konszolidált 2017-es árbevétele 64,4 milliárd, működési eredménye 1,9 milliárd, teljes átfogó eredménye pedig 1,95 milliárd forint volt. A közzétett számok alapján az AutoWallis Nyrt. 2017-es EBITDA-ja 2,5 milliárdforint.

A társaság az új részvények február 7-i bevezetéséhez kapcsolódóan mutatja be részletesen a csoport felépítését, működését és terveit.